Miért és mikor jó választás az egyedi szoftverfejlesztés? (X)

Miért és mikor jó választás az egyedi szoftverfejlesztés?

Bizonyára Ön is hallotta már azt, hogy az egyedi szoftverfejlesztés költséges megoldás. Meg kell hagyni, hogy egy dobozos, havi díjas szolgáltatás valóban kisebb befektetést kíván. 

Azonban valóban érdemes összehasonlítani a két programtípust? Sok esetben nem kérdés, hogy egyedi megoldásokat kell alkalmazzunk, nézzük is meg, hogy mikor és miért!

Ha kész rendszert választanánk a cégünknek

Ma már számos kiváló szoftver kapható a piacon. Ezek nagy része úgy van megírva, hogy a legtöbb cég igényét kielégíti, viszont szinte mindenkinél vannak olyan funkciók, melyek vagy nem kellenek, vagy éppen kellenének még bele.

Ha csupán dobozos rendszerben gondolkodunk, akkor ebben az esetben cégvezetőként két dolgot tehetünk. Dönthetünk úgy, hogy nem használjuk azt az új szoftvert, amit kinéztünk. Ekkor maradnunk kell a régi programunknál, esetleg excelünknél, vagy még annál is manuálisabb megoldásainknál. Így biztos nem leszünk hatékonyabbak, mint eddig.

De dönthetünk úgy is, hogy annak ellenére is bevezetjük, hogy hiányzik belőle pár funkció számunkra. Annak függvényében lesz végül hasznos vagy esetleg teher az új rendszer, hogy mennyire fontos a hiányzó funkció. Tehát tudunk akár rosszul is dönteni, ezt nem árt szem előtt tartani!

Ne üljünk fordítva a lovon!

Érdemes kicsit “out of the box” módján gondolkozni. Miért kell nekünk mindenképpen a folyamatainkat a szoftverekre szabni? Nem a cég van a programokért, hanem éppen fordítva, azoknak kell minket kiszolgálniuk! 

Ne üljünk tehát fordítva a lovon! Sokan választják a Mav-IT.hu egyedi szolgáltatásait talán éppen ezért. Ha Ön is így tesz, akkor garantált, hogy az új rendszer tökéletesen támogatja majd a folyamatokat.

Webes megoldás vagy egyedi szoftverfejlesztés?

Nézzük meg, hogy mikor érdemes a dobozos, webes programokat használni, és mikor érdemes az egyedi fejlesztés irányába elmenni!

Ha olyan adminisztrációs feladatokra keres megoldást, amit egyszerre több kollégának is el kell végeznie (akár más országból), akkor érdemes webes opcióban gondolkodni. Szintén ideális választás akkor, ha több platformon akarja alkalmazni, mert számos szereplő van, akik mobilisak is lehetnek.

Viszont az egyedi fejlesztés felé érdemes elmenni, ha valami késleltetést nem tűrő munkafolyamat támogatásáról van szó. Ilyen lehet például egy pénztárgéphez való szoftver vagy egy ipari gépvezérlő is. De a nagyobb erőforrást igénylő feladatok ellátását is érdemes egy egyedi fejlesztésre bízni: két kiváló példa erre a CAD tervezés és a renderelés.

Egyedi fejlesztéssel a konkurencia előtt

Van egy kiváló ötlete, amire még nincs megoldás a piacon? Ha egyedileg lefejlesztik Önnek, akkor hatalmas piaci előnyre is szert tehet. A konkurenciának garantáltan nem lesznek meg ugyanazok a funkciók, amiket Ön megálmodott. 

Teljesen Önre és cégére lesz tehát szabva, így könnyebb is lesz implementálni. Mindenképpen használja ki ezeket az előnyöket!

Note: This article have been indexed to our site. We do not claim legitimacy, ownership or copyright of any of the content above. To see the article at original source Click Here

Related Posts
Un ‘spa’ para ‘Otoniel’ thumbnail

Un ‘spa’ para ‘Otoniel’

Dicen que a ‘Otoniel’ le están violando sus derechos humanos, porque lo vigilan 24/7, ante las versiones de planes de fuga y hasta intentos de soborno a su círculo de vigilancia. Y que eso coarta su libertad de declarar ante la justicia. Pero, además, que el otro día le apretaron demasiado sus esposas. (Las de…
Read More
Exotics pleased "falcons" thumbnail

Exotics pleased “falcons”

Pobjeda Žao nam je ali naš sajt zahtijeva omogućen JavaScript u Vašem internet pregledaču. Omogućite podršku u panelu sa podešavanjima.Hvala, Pobjeda. We are sorry, but our website requires enabled JavaScript in your browser. Please enable JavaScript support in your browwser preferences.Thank you, Pobjeda.
Read More
Index Of News
Consider making some contribution to keep us going. We are donation based team who works to bring the best content to the readers. Every donation matters.
Donate Now

Subscription Form

Liking our Index Of News so far? Would you like to subscribe to receive news updates daily?

Total
0
Share