Még idén elkezdhetik a kolozsvári regionális sürgősségi kórház építését

– Az egészségügyi minisztérium szerdán bejelentette, hogy a kolozsvári regionális sürgősségi kórház tervezésére kiírt közbeszerzési pályázatot e hét végéig lezárják, és ha nem érkezik óvás, márciusban aláírhatják a szerződést.

Kolozsvár
Kolozsvár látképe (Fotó: Wikipédia)

A megvalósíthatósági tanulmányt jóváhagyták, beleértve a környezetvédelmi engedélyt is, jelenleg a tervezésre kiírt pályázat végső fázisában járnak – számolt be a Kolozsváron tartott sajtótájékoztatón a projekt menedzsere, Cristina Gafton.

Az egészségügyi tárca munkatársa szerint a kiírásra 8 nemzetközi konzorcium nyújtott be pályázatot. A tervezési szakaszra 12 hónapot fognak biztosítani. A projekt összértéke (beleértve az építést is) 540 millió euró. A finanszírozást a Regionális Operatív Programon (POR) keresztül biztosítják, a tervek szerint a kolozsvári regionális sürgősségi kórház 2027 márciusában kezdheti meg működését.

Az intézmény több mint 150.000 négyzetméteres területen fog állni. A hétszintes (melyek közül kettőt a föld alá építenek) épületet 849 ággyal, köztük 81 intenzív osztályos ággyal, valamint helikopterleszállóval látják el. Az új kórházban egy nagy,12 ágyas égéssebészeti osztály is lesz, amely hat saját műtővel fog rendelkezni. A tervek szerint több mint 1400 parkolóhelyet is kialakítanak, 456-ot egy mélygarázsban. 

Note: This article have been indexed to our site. We do not claim legitimacy, ownership or copyright of any of the content above. To see the article at original source Click Here

Related Posts
Meat processors want government to foot bill for COVID tests thumbnail

Meat processors want government to foot bill for COVID tests

The peak body representing retailers, processors and smallgoods manufacturers is calling on the federal  government to supply free rapid antigen tests to meat workers to help keep plants running. Key points:The meat industry is calling for free rapid antigen tests for abattoir workersFactories have shut down as workers isolate due to COVIDThe industry is warning the disruption…
Read More
The weather on October 4th (Monday) is wide and sunny in autumn. Beware of heavy rain and thunder in Hokkaido (Weathernews) thumbnail

The weather on October 4th (Monday) is wide and sunny in autumn. Beware of heavy rain and thunder in Hokkaido (Weathernews)

■ 今日の天気のポイント ■・東日本や西日本は秋晴れ続き残暑 ・太平洋側の沿岸部はにわか雨が心配 ・北海道や強い雨風や雷に注意 今日4日(月)も西日本や東日本は高気圧圏内で、日本海側を中心に秋晴れが続きます。昼間は気温が30℃前後まで上がり、残暑に注意が必要です。 一方、北海道は寒冷前線が通過するため、強い雨や落雷のおそれがあります。東日本や西日本は秋晴れ続き残暑高気圧の中心は東の海上へ移動するものの、西への張り出しが強く、西日本や東日本は広く秋晴れが続きます。 昼間は気温が上がり、最高気温は30℃前後になるところが多い見込みです。引き続き夏のような暑さとなるため、こまめな水分補給や空調の使用など、暑さ対策をしっかりと行ってください。朝晩との寒暖差にも注意が必要です。太平洋側の沿岸部はにわか雨が心配太平洋側には湿った空気が流れ込み、昨日に比べると雲が広がりやすくなります。 特に三重県や宮崎県など南東側の沿岸部を中心ににわか雨の可能性があるため、外出の際は折りたたみ傘をお持ちください。北海道や強い雨風や雷に注意北海道は寒冷前線が通過して雨が降ります。一時的に強く降り、雷を伴うおそれがあります。沿岸部を中心に風も強まるため、横殴りの雨にも注意してください。 朝の冷え込みが弱く、昼間は暑く感じるところがあるものの、夜は風が冷たくなりそうです。上着を持ってお出かけください。ウェザーニュース【関連記事】<現在地の天気>最新の予報を確認<雨雲レーダー>雨雲の動きを確認北海道で1時間に約100mmの猛烈な雨 記録的短時間大雨情報週間天気 週中頃以降は曇りの日が多い、気温変化に注意アウターが活躍し始める頃 10月の気温と服装選びのポイント
Read More
Index Of News
Total
0
Share