Tenisz: Nadal szerint Zverev megérdemelte a kizárást

Rafael Nadal szerint Alexander Zverev megérdemelte a kizárást az 1.7 millió dollár (535 millió forint) összdíjazású acapulcói kemény pályás férfi tenisztornán.

Zverev ütője (Fotó: AFP)

A volt világelső spanyol játékos – aki a viadal negyedik kiemeltjeként már negyeddöntős – kifejtette: német riválisával jó a kapcsolata, de mostani viselkedésével kiérdemelte a büntetését, és szerinte ezzel már az érintett is tisztában van.

„Remélem, hogy a történtek tanulságként szolgálnak neki, miként a többi fiatal számára is, akik néha elveszítik a türelmüket a pályán” – nyilatkozta a 21-szeres Grand Slam-győztes Nadal. Hozzátette: megérti, hogy egy mérkőzésen vannak frusztráló és dühös pillanatok, ennek ellenére mégis meg kell próbálniuk példát mutatni. Kiemelte: az ATP-nek gyorsan és szigorúan kell fellépnie egy ilyen esetben, mert az arról készített képek gyorsan terjednek a közösségi médiában, gyerekek milliói láthatják, formálva az ő hozzáállásukat, viselkedésüket is.

Nadal azzal kapcsolatban viszont nem akart állást foglalni, hogy a kizáráson túl jár-e súlyosabb büntetés – pénzbírság vagy eltiltás – a vétkesnek.

A világranglistán harmadik, az acapulcói viadalon egyesben címvédő, ezúttal második kiemelt Zverev a párosban elkövetett rendkívül sportszerűtlen viselkedése miatt nem folytathatja a küzdelmeket. Az ATP közlése szerint a német játékos – akinek a brazil Marcelo Melo volt a partnere – nagyon közel volt ahhoz, hogy megüsse a mérkőzésvezetőt, miután döntő rövidítésben kikaptak egy brit, finn duótól. Zverev többször is rácsapott ütőjével a bíró székére. A 24 éves olimpiai bajnokot a történtek után azonnal diszkvalifikálták, egyesben soron következő ellenfele, egyben honfitársa, a szerencsés vesztesként főtáblára jutott Peter Gojowczyk így játék nélkül került a negyeddöntőbe.

Zverev később azt mondta, megbánta, ahogy viselkedett, a mérkőzésvezetőtől pedig bocsánatot kért a történtek miatt.

„A dühkitörésem helytelen és elfogadhatatlan volt, csalódtam magamban. Ennek nem szabadott volna megtörténnie, erre nincs mentség. Szeretnék elnézést kérni a szurkolóimtól, a tornától és a sportágtól is, amit imádok” – közölte a játékos.

Az Australian Openen a világranglistán második orosz Danyiil Medvegyev és a kanadai Denis Shapovalov is súlyos pénzbüntetést kapott a játékvezető elleni kirohanása miatt, míg 2019-ben az ausztrál Nick Kyrgios 113 000, majd további 25 000 dolláros bírságot kapott, illetve 16 hétre felfüggesztették fegyelmi vétségért.

(MTI)

Note: This article have been indexed to our site. We do not claim legitimacy, ownership or copyright of any of the content above. To see the article at original source Click Here

Related Posts
New from Oxford: Dakar Dry2Dry Air 1.0 thumbnail

New from Oxford: Dakar Dry2Dry Air 1.0

Click here for more info on Bike4Life FestDAKAR AIR 1.0DRY2DRY™ TEXTILE JACKET The heat can be almost as brutal when crawling through town as when crossing the Sahara, so the Dakar Air jacket has been designed to keep you cool regardless. Huge, full-length mesh panels (front, rear and down the arms) provide welcome airflow even…
Read More
Man Utd predicted lineup vs Newcastle thumbnail

Man Utd predicted lineup vs Newcastle

Erik ten Hag may well be overseeing his final home game as Manchester United manager on Wednesday night as Newcastle United visit a decrepit Old Trafford.Sunday's downpour which arrived at the end of United's tame 1-0 defeat to title hopefuls Arsenal further exposed the antiquated Theatre of Dreams, once an amphitheatre worthy of awe. The
Read More
Belal Muhammad declares middleweight ‘probably’ easiest in UFC outside of Khamzat Chimaev thumbnail

Belal Muhammad declares middleweight ‘probably’ easiest in UFC outside of Khamzat Chimaev

UFC welterweight champ Belal Muhammad believes he’s in a much tougher division than middleweight titleholder Dricus du Plessis. In an interview with Barstool Chicago, Muhammad was asked the same question he’s been asked in almost every interview since winning his title — would he fight training partner Islam Makhachev? “Remember the Name,” once again, reiterated
Read More
Index Of News