Holtan talált rá gyerekeire és exférjére egy nő. Kiderült, gyilkos-öngyilkosság történt – amely előtt a férfi még boldogan fotózkodott a 9 éves fiúval és a 12 éves lánnyal.
A floridai nő, Jessica Forero Cardona tavaly augusztusban vált el férjétől, Humberto Christian Tovartól. A két gyerek – a 12 éves Veleria és a 9 éves Matias – az édesanyjukkal maradtak, de a férfi rendszeresen látogatta és vitte el egy-egy napra a lányát és a fiát.
Így történt ez a minap is, Humberto még egy közös fotót is feltett a Facebookra. Apa és két gyermeke boldogan mosolyogtak egy autóban. Jessicának azonban gyanússá vált, amikor exférje még este 8 óra után sem vitte haza Valeriát és Matiast.
Elindult megkeresni őket, a gyerekek és a férfi holttestére egy füves területen talált rá. Próbálta újraéleszteni őket, de sikertelenül. Sikolya az egész környéket felverte. A helyszínt hamar ellepték a rendőrök.
Kiderült, gyilkos-öngyilkosság történt. Az édesapa nem sokkal azután, hogy a mosolygós képet megosztotta a közösségi oldalán, egy fegyverrel lelőtte gyerekeit, majd önmagával is végzett.
Bipoláris volt, de nem szedte a gyógyszereit. Nem akarta magát kezeltetni– idézi a Mirror a férfi édesanyját.
Hozzátette, fia mozgással próbálta kezelni a stresszt, imádott biciklizni. Egyszer arra a kérdésére, hogy képes lenne-e kárt okozni a gyerekeinek, a férfi határozottan azt mondta: Nem, soha! Biztosan nem!
A gyerekek temetési költségeinek a fedezésére adománygyűjtést hoztak létre a GoFundMe oldalon.
Note: This article have been indexed to our site. We do not claim legitimacy, ownership or copyright of any of the content above. To see the article at original source Click Here