Nagyszombat megye támogatásával is fejlesztik a magyar településeket

Nagyszombat megye képviselő-testületének idei első ülésén jóváhagyták egy 500 ezer eurós támogatáscsomag elosztását regionális fejlesztésekre és az idegenforgalom támogatására.

„A csomagból összesen 17 projektet támogattunk, ezek között bőven van magyarok által lakott település is”

– olvasható Berényi József megyei alelnök közösségi oldalán tett bejegyzésében.

A támogatott projektek között találjuk a mászó- és kötélpark építését a kajali Kisvasút és Szórakozó Parkban 36 ezer euró értékben. Kerékpár- és csónakkölcsönző építésére Tallóson a Kis-Duna közelében 45 ezer eurós támogatást szavaztak meg. Megyei támogatásból készül el a csiliznyáradi Csilizközi Őstermelői Piachoz vezető kapu is, mintegy 41 ezer euró értékben.

Az Öreg-Feketevíz Helyi Akciócsoport élményturisztikai attrakciói bővítésére 25 ezer eurót szán a megye.  A Pro Tallós szervezet számára az Esterházy-kastély vadásztermének felújítása céljából 40 ezer euró különítettek el.

„A szervezetek és községek részére kiírt kispályázati támogatások értékelése zajlik. Az eredményekről az értékelés befejezése után tudunk tájékoztatni” – fogalmazott végezetül.

(Berényi József/Facebook/Felvidék.ma)

Note: This article have been indexed to our site. We do not claim legitimacy, ownership or copyright of any of the content above. To see the article at original source Click Here

Related Posts
KCET 2023 Result: Results expected today; here's how you can check it thumbnail

KCET 2023 Result: Results expected today; here’s how you can check it

The Karnataka Examinations Authority (KEA) has announced the results of the Undergraduate Common Entrance Test (UGCET or KCET 2023) today, on 15th June. Candidates who appeared in the exam can check their marks on the official websites, kea.kar.nic.in and cetonline.karnataka.gov.in/kea once the results are announced. This year, over 2 lakh candidates appeared for the Karnataka
Read More
CITY OF CULTURE : Company halts construction work at Parque dos Tanques thumbnail

CITY OF CULTURE : Company halts construction work at Parque dos Tanques

A empresa contratada para construir o Cento de Convenção do Estado de Rondônia conhecido também como “Cidade da Cultura”, no Parque dos Tanques, desde meados de fevereiro, paralisou os trabalhos que vinham sendo realizados, em virtude de durante as escavações para implantar as fundações da edificação, ter descoberto que toda a área onde aconteciam as apresentações das…
Read More
Fenerbahçe Beko thumbnail

Fenerbahçe Beko

Basketbol Türkiye Kupası Bursa'da derbi mücadelesine sahne oluyor. Fenerbahçe Beko ile Galatasaray Nef yarı final maçında karşı karşıya geliyor. Kazanan takım adını finale yazdıracak. Fenerbahçe Beko Galatasaray NEF maçını haberimizden canlı takip edebilirsiniz... CANLI SKOR FENERBAHÇE BEKO - 59 GALATASARAY NEF - 47 (4. PERİYOT OYNANIYOR) FENERBAHÇE BEKO 20-18 GALATASARAY NEF (1. PERİYOT) FENERBAHÇE BEKO…
Read More
Illegale Pushbacks in Kroatien: Bitte nicht filmen lassen! thumbnail

Illegale Pushbacks in Kroatien: Bitte nicht filmen lassen!

Kroatische Polizisten schlagen auf Asylsuchende ein Foto: DER SPIEGEL / Lighthouse Reports / Medienpartner Jetzt weiterlesen mit SPIEGEL+ Jetzt weiterlesen. Mit dem passenden SPIEGEL-Abo. Besondere Reportagen, Analysen und Hintergründe zu Themen, die unsere Gesellschaft bewegen – von Reportern aus aller Welt. Jetzt testen. Alle Artikel auf SPIEGEL.de frei zugänglich. DER SPIEGEL als E-Paper und in…
Read More
How do you have sex in space? Experts reveal that men can have erections and women's love fluid "cannot flow out" thumbnail

How do you have sex in space? Experts reveal that men can have erections and women's love fluid “cannot flow out”

美國太空總署(NASA)專家表示,在失重的太空中,男性依舊可勃起,但女性在興奮時用於潤滑陰道的分泌物會流不出來。圖為SpaceX飛龍號前往國際太空站對接畫面。(歐新社檔案照) 2021/10/10 00:42〔即時新聞/綜合報導〕德國太空人毛雷爾(Matthias Maurer)近日接受媒體訪問,被問到「太空中的性愛」時卻慌了手腳;對此,美國太空總署(NASA)專家表示,在失重的太空中,男性依舊可勃起,但女性在興奮時用於潤滑陰道的分泌物會流不出來。根據《德國之聲》報導,毛雷爾被問及「太空中的性愛」時表示,目前的太空任務還沒有談到關於「性」的問題,畢竟他們所處的環境屬於工作場所,他也似乎不確定「性行為」是否應該成為太空人培訓的其中1個環節。 美國太空總署前醫療顧問薩拉琳.馬克指出,待在太空會改變人類的生理時鐘,當太空人處於國際太空站,每90分鐘繞地球1圈,會改變生理時鐘的晝夜規律,人體的性激素、性慾也會受到改變。薩拉琳.馬克提到,男性在太空中能夠勃起;美國太空人佳藍(Ron Garan)過去曾2度上太空,他也婉轉地表達,發生人體在地球發生的事情也會出現在太空中;不過對於女性而言,性慾被喚醒後,潤滑陰道的分泌物將無法自然流出,會聚集並變成小氣泡黏在陰道內。在美國太空總署工作15年的生物倫理學家沃爾普(Paul Wolpe)點出在失重狀況下,進行性行為是有難度的,根據牛頓第三運動定律,兩個互相作用的物體會產生大小相等的作用力與反作用力,在太空中,性行為產生的推力會使伴侶互相遠離。對此,德國太空人沃爾特(Ulrich Walter)建議,可以把伴侶用膠帶、扣帶固定在牆壁上,如此一來就能發生性行為。 不用抽 不用搶 現在用APP看新聞 保證天天中獎  點我下載APP  按我看活動辦法
Read More
Index Of News
Total
0
Share